Környezetvédelem
Illegális gumilerakót számolt fel az oroszlányi önkormányzat
A szennyezett földek megvásárlása, valamint a mentesítés költsége meghaladta a 65 millió forintot. A hulladékot 40 kamionnal kellett elszállítani a területről.
2016.07.20 15:14MTIAz oroszlányi önkormányzat befejezte közel háromszázötven tonna, illegálisan lerakott gumihulladék elszállítását az ipari park közeléből, miután megvásárolta a szennyezett területet - közölte a polgármester szerdán az MTI-vel.
Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt) elmondta, a felszabadult húszezer négyzetmétert az ipari park bővítésére használják fel. A szennyezett földek megvásárlása, valamint a mentesítés költsége meghaladta a 65 millió forintot. A hulladékot 40 kamionnal kellett elszállítani a területről.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy egy újrahasznosítással foglalkozó vállalkozás több évvel ezelőtt a tulajdonosok tudta nélkül rakta le a földekre a gumikat, majd csődbe ment, ezért reálisan nem volt esély a kármentesítésre.
Még az előző önkormányzat idejében indult kezdeményezés a telkek megvásárlására, közben 2012 augusztusában a lerakott hulladék egy része kigyulladt, a füstöt negyven kilométerről is látni lehetett. Akkor a tűz terjedését földmunkagépekkel akadályozták meg.
A közel ötven tulajdonos miatt az adás-vételi eljárás elhúzódott, majd az önkormányzat azzal szembesült, hogy a magyarországi gumihasznosítók kapacitása szűkös.
A hulladék hasznosításába bevonni kívánt cégek egy része szintén felszámolás alá került, így az önkormányzat végül egy olyan, integrátori szerepet vállaló társasággal szerződött, amely a gumihasznosítók között igény szerint szétosztja a hulladékot - ismertette a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


