Vihar
A hétvégén mindenhol helyreállt az áramszolgáltatás
Az erős széllökésekkel járó vihar súlyos károkat okozott Bács-Kiskun megye villamos hálózatán.
2016.07.18 13:50MTINégynapos megfeszített munkával a hétvégén Bács-Kiskun megyében mindenhol sikerült elhárítani a szerdai és csütörtöki vihar okozta áramszolgáltatási zavarokat az EDF-DÉMÁSZ szakembereinek - tájékoztatta a cégcsoport hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint az erős széllökésekkel járó vihar súlyos károkat okozott Bács-Kiskun megye villamos hálózatán. A középfeszültségű hálózaton több mint ötven, míg a kisfeszültségű hálózaton több mint háromszáz üzemzavart hárítottak el a szolgáltató szakemberei. Az első órákban Baja és Kecskemét térségében mintegy nyolcvanezer ügyfélnél szűnt meg az áramszolgáltatás.
A helyi szerelőket a helyreállításban szegedi és békéscsabai szakemberek segítették, akik még éjszaka is folyamatosan dolgoztak. A munkát nehezítette a nagy tömegű vezetékszakadás és oszloptörés. A több mint ötven települést érintő, nagy kiterjedésű üzemzavar elhárítása során kétszáz szerelő, száztíz gépjármű és harminc gallyazó partner mintegy nyolcezer munkaórát dolgozott. Az elmúlt négy napban a telefonos ügyfélszolgálat mintegy 12 ezer hibabejelentést fogadott - írták.
A cégcsoport tájékoztatása szerint a jól összehangolt munka eredményeképpen a hétvégén minden ügyfelüket sikerült visszakapcsolniuk az áramszolgáltatásba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


