Gasztro
Nemzeti értéktárba került a tiszai halászlé
A tiszai halászlé egyedülálló, védendő érték, amely a magyar életérzés, identitás része.
2016.07.17 05:27MTIA Hungarikum Bizottság által meghatározott nemzeti értéktárba került a tiszai halászlé - jelentette be a földművelésügyi miniszter szombaton, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen, a község önkormányzata és a Derzsi Szabadidős Egyesület által szervezett VIII. Kárásznapon.
Fazekas Sándor elmondta: a tiszai halászlé egyedülálló, védendő érték, amely a magyar életérzés, identitás része. Hozzátette: bízik abban, hogy a tiszai halászlé hamarosan a hungarikumok sorába is emelkedhet és még inkább gyarapítja azon ételek sorát, amelyek sok érdeklődőt, turistát vonzanak a Tisza-tóhoz és környékére.
A Földművelésügyi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a kormány kiemelt célja a fejenkénti éves halfogyasztás növelése, a halgazdálkodást, a hal védelmét középpontba állító szemléletváltás és a Magyarországon őshonos halfajok visszatelepítése. A magyarországi halfogyasztás 20 százalékkal emelkedett 2000 óta, és az a cél, hogy 2023-ra újabb 20 százalékkal emelkedjen
Felidézték azt is, hogy a Balatonon 2013. december 5-től megszűnt a nyílt vízi halászati tevékenység, és az ágazati törvény 2015 tavaszán végrehajtott módosításával 2016. január 1-jétől az egész országban megszűnt a kereskedelmi célú halászat. A törvény új alapokra helyezte a horgászat és a halászat megítélését, a hazai halállomány védelmét, fenntartható hasznosítását.
Ezzel összefüggésben kitértek többi között a halmentés és a halgazdálkodási kíméleti területek kijelölésének részletes szabályozására, a kárókatona-gyérítés előírhatóságának bevezetésére, az állami horgászjegy területi érvényességének kiterjesztésére, a kedvezményes ifjúsági horgászvizsga lehetőségére (3500 forint helyett 1000 forint).
Az országosan nem fogható őshonos halfajok visszatelepítésére, a kecsege és széles kárász szaporítására és telepítésére 65,7 millió forint támogatást nyújtottak, telepítésük idén március 1. és október 31. között történik. Csaknem félmillió kárász visszatelepítése a cél. 2016 tavaszán a 8-12 centiméter széles kárászivadékok a császártöltési Vörös-mocsárba és a hortobágyi Fekete-víz nevű rekonstruált mocsárba kerültek. A kecsegék telepítésénél a helyszínek kijelölése során a kecsege vándorlási szokásait is figyelembe veszik, így alsó határként a Duna esetében Paks, a Tisza esetében pedig Mindszent térségét jelölték meg, hogy a telepített halak várhatóan az ország határain belül maradjanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 Jelentősen átalakulhat a hőmérséklet és a csapadék éven belüli eloszlása
- 12:35 Elhunyt Ratan Tata, India egyik leggazdagabb embere
- 10:34 Több mint negyedével nőtt a szupergazdagok vagyona Szlovákiában egy év alatt
- 8:31 EU-elnökség - Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak
- 6:51 Megérkezett a Milton hurrikán előszele
- 16:25 John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat
- 14:24 A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06