Nem tudta feldolgozni a szakítást
Meg akarta mérgezni volt barátnőjét egy férfi Miskolcon
A vádlott nem tudott belenyugodni abba, hogy barátnője szakított vele és egy másik férfihoz költözött.
2016.07.15 08:11MTIMérget küldött volt barátnőjének egy 39 éves férfi, súlyos testi sértés előkészülete miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Martossy György elmondta: a vádlott nem tudott belenyugodni abba, hogy barátnője szakított vele és egy másik férfihoz költözött, ezért 2014 februárjában egy tervet eszelt ki, hogy ártson a nőnek.
Egy kis fiolába növényvédőszert öntött, majd felkereste a lány új barátjának unokatestvérét és átadta neki. Arra kérte, hogy a mérget öntse a lány teájába. Úgy tervezte, hogy a nő a méregtől rosszul lesz. A rokon azonban megmutatta a fiatal párnak, hogy mit adott át neki a vádlott és elmondta, mire kérte őt. Pár nap múlva egy közösségi oldalon levelet váltott a férfival és arról tájékoztatta, teljesítette a megbízást, de arra hivatkozva, hogy a méreg nem volt hatásos, újabb adagot kért. Ezzel egy időben értesítették a rendőrséget - ismertette a szóvivő.
A lefoglalt szerről a szakértő megállapította, hogy mérgező, de az adott mennyiség nem halálos, viszont nyolc napon túl gyógyuló egészségkárosodást okozna.
Az ügyészség súlyos testi sértés előkészületének vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt - közölte Martossy György.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06