Kétkeréken
A BKK még nem döntött a Bartók Béla úti kerékpárútról
A XI. kerületi Bartók Béla úton jelenleg három beruházás folyik egyszerre.
2016.07.11 18:44MTIA Budapesti Közlekedési Központ (BKK) még nem döntött az újbudai Bartók Béla úti kerékpáros közlekedés, így egy esetleges bicikliút kialakítása ügyében - derül ki a fővárosi cég hétfőn kiadott közleményéből.
A június közepén megkezdett Bartók Béla úti beruházásokról egyebek mellett azt írták, jogszabályi előírások miatt egyes villamosmegállókat szélesíteni kell az útpálya rovására, ezért a Gárdonyi és a Szent Gellért téren a Szabadság híd irányában a korábbi keresztmetszet mellett csak további beavatkozásokkal lenne biztosítható a 2x2 forgalmi sáv.
"Ennek lehetséges megoldása érdekében a szükséges kiviteli tervek készítése végső fázisban vannak, döntés a kialakítandó keresztmetszetről, a forgalomtechnikai megoldásokról - beleértve a kerékpáros közlekedés feltételeinek kialakítását is - ezt követően, a következő hetekben születik döntés" - áll a BKK közleményében.
A közleményben azt hangoztatták, hogy a főváros továbbra is elkötelezett az összehangolt fejlesztések és a budapesti kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása mellett, ugyanakkor a Bartók Béla úti fejlesztés csak olyan lehet, amely egységes kialakítást nyújt az érintett útszakaszokon és a villamosmegállók környezetében.
Emlékeztettek arra, hogy a XI. kerületi Bartók Béla úton jelenleg három beruházás folyik egyszerre. A fővárosi önkormányzat megbízásából a BKK uniós források felhasználásával építteti át a villamosmegállókat, melyek így alkalmasak lehetnek az itt közlekedő alacsonypadlós autóbuszok és villamosok együttes fogadására és biztosítani tudják a teljes akadálymentességet is.
A BKV Zrt. saját beruházásban végzi az elhasználódott villamospálya felújítását és a villamos közeledés energiaellátását nyújtó betápláló vezeték cseréjét a Szabadság híd és a Móricz Zsigmond körtér között, a Főtáv Zrt. pedig a távhővezeték rekonstrukcióját bonyolítja le a Csíky utca és a Szent Gellért tér között.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


