Városliget
Liget Budapest - Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett a PM
Szabó Tímea, a PM társelnöke azt kezdeményezte, hogy hívják össze a parlament rendkívüli ülését és azon semmisítsék meg a városligeti beruházást lehetővé tévő Liget-törvényt.
2016.07.07 11:35MTI
A független országgyűlési képviselő egy csütörtöki, a Városligetben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy miután a rendkívüli ülés összehívását a képviselők egyötödének aláírásával lehet kezdeményezni, ezért az ellenzéki pártok segítségét kéri az ügyben.
A politikus szerint "minden baj forrása" a 2013-ban elfogadott Liget-törvény, amelyik lehetővé teszi, hogy "korlátlanul lepusztítsanak zöld területeket és betonépületeket húzzanak fel" a helyükön. A jogszabály ellentétes a jogalkotási és az önkormányzati törvényekkel, mert egyfelől nem illeszkedik a magyar jogrendbe másfelől pedig "kicsavarta" a főváros kezéből a döntés jogát - mondta.
A társelnök kezdeményezni fogja a kiemelt beruházásokról szóló törvény módosítását is, hogy a zöldberuházások kikerüljenek a kiemelt beruházások köréből.
A sajtótájékoztatón a párt másik társelnöke, Karácsony Gergely arról beszélt, hogy álláspontjuk szerint jogszerűtlen volt az a birtokvédelmi eljárás, amelyik alapján a rendőrség szerdán felszámolta a Ligetvédők csoport táborát. A civileket ezért jogellenesen akadályozták alapvető állampolgári jogaik gyakorlásában - tette hozzá a politikus.
A zuglói polgármester véleménye szerint a "ligeti csatában" a civilek nemcsak a fákat, hanem a főváros levegőjét, a jogállamot és az adófizetők pénzét védik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06