Pénz áll a nyugdíjasokhoz!
A postás már az emelt szintű nyugdíjakkal érkezik
Hétfőn megkezdődött az emelt összegű nyugdíjak és nyugdíjszerű járulékok postai kézbesítése, az érintettek egyharmada azonban, aki bankszámlájára kapja járandóságát, ehhez már a múlt héten hozzájuthatott. A Fidesz szerint a 2008-as év minden idők legnehezebb éve a nyugdíjasok számára.
2008.01.15 17:04MTIA szóvivő emlékeztetett arra, hogy január elsejével öt százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ami a mintegy 2,8 millió nyugdíjas számára átlagosan havi 3.600 forint többletet jelent. Hangsúlyozta: a kormány az eddigi gyakorlatnak megfelelően a nyugdíjszerű, rendszeres szociális ellátások mértékét is 5 százalékkal emelte január 1-jétől.
Az ő esetükben az emelés átlagosan havi 1.500 forint pluszt jelent, az intézkedés közel 450 ezer embert érint. Daróczi Dávid felidézte, hogy az öregségi nyugdíj minimuma a tavalyi 27.130 forintról 28.500 forintra emelkedett és ezzel együtt nőtt valamennyi, a nyugdíjminimumhoz kötött szociális ellátás összege, például a gyes, a gyed, az ápolási díj, vagy az időkorúak járadéka.
A kormányszóvivő kiemelte: idén is folytatódik az igazságossági nyugdíjprogram, amelynek keretében a kormány nagyobb segítséget ad azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Az igazságossági nyugdíjprogram 2008-as lépéseinek köszönhetően a januári 5 százalékos emelésen felül átlagosan 4.600 forintos többletemelést kap mintegy 700.000 ember. A tájékoztatás szerint idén az 1991 és 1996 között megállapított saját jogú nyugdíjak összegét emeli a kormány.
A szolgálati idő hossza szerinti differenciált emelés mértéke 4 és 14 százalék között mozog majd, a mindenkit megillető 4 százalékos emelésen felül akinek 29 évnél több szolgálati ideje van, az többletévenként további félszázalékos, legfeljebb 10 százalékos emelésben részesül. A szóvivő kitért arra, hogy 2008-ban - az év eleji nyugdíjemelés és a nyugdíjkorrekciós program következő lépésének együttes hatására - átlagosan 6,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztói árak 4,8 százalékos növekedése mellett a nyugdíjak vásárlóértéke mintegy 1,5 százalékkal emelkedik. Természetesen ha akár a nettó keresetek, akár a nyugdíjasokat terhelő árak alakulása eltérne a tervezettől, úgy 2008 novemberében is sor kerül majd kiegészítő nyugdíjemelésre - hangsúlyozta.
Daróczi Dávid közölte: a nyugdíj- és nyugdíjszerű ellátások emelése, valamint az igazságossági nyugdíjprogram idei lépései összességében nagyjából 130-140 milliárd forintos többletet jelentenek a nyugdíjasoknak 2008-ban.
A Fidesz szerint a 2008-as év minden idők legnehezebb éve a nyugdíjasok számára - írta az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében Aszódi Pál, a párt országgyűlési képviselője. A politikus úgy fogalmazott: "a nyugdíjasok 30 százaléka 50-55 ezer forint alatti nyugdíjból él. 60-70 ezer nyugdíjast három, vagy több krónikus betegség kínoz, ezen idős emberek számára a nyugdíj további csökkentése, a további áremelkedések katasztrofális hatásokkal járnak".
Akik nem tudnak megélni az egyre csökkenő összegű nyugdíjból, azok munkát kénytelenek vállalni, ám a kormány "ezeket a nyugdíjasokat is sarcokkal sújtja: megadóztatják a nyugdíjukat" - írta a képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


