Illegális bevándorlás
Kiskunhalason fokozzák a rendőri védelmet
A Kiskunhalason pénteken nyíló ideiglenes befogadóállomás környezetében, a lakóövezetben és a város közterületein fokozzák a rendőri jelenlétet.
2016.06.30 18:49MTIA Belügyminisztérium (BM) előzőleg közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy pénteken megkezdi működését egy kétszáz férőhelyes ideiglenes befogadóállomás a kiskunhalasi volt laktanya területén, a menekültügyi őrzött befogadóközponttól elválasztva. A minisztérium közlése szerint minden nyitott befogadóintézményre ugyanazok a szabályok vonatkoznak: a menedékkérők napközben a házirendben foglaltak szerint elhagyhatják az intézményt. "Kiskunhalason a rendőrség - ahogy eddig, ezután is - fenntartja a közrendet és a közbiztonságot" - írta a BM.
Fülöp Róbert (Fidesz-KDNP), a Bács-Kiskun megyei település polgármestere az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: délelőtt Csampa Zsolt, a BM önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkár telefonon erősítette meg, hogy pénteken a Szegedi úti, volt honvédségi laktanya területén egy ideiglenes, nyitott befogadó állomás kezdi meg működését. A tábor létrehozását a helyettes államtitkár az országra és Európára nehezedő migrációs nyomással indokolta - tette hozzá.
A polgármester a közleményében úgy fogalmazott: "a nem várt nyitott befogadó állomás létrehozása miatt" az önkormányzat előzetes lépéseket tett a kiskunhalasi köznyugalom és közbiztonság fenntartása érdekében. Fülöp Róbert kifejtette: a kiskunhalasi rendőrkapitány biztosította, hogy a befogadóállomás környezetében, a lakóövezetben illetve a város közterületein fokozott rendőri jelenléttel, járőrözéssel tartják fenn a közrendet és közbiztonságot.
A polgármester utasította a városi rendészet vezetőjét, hogy erőivel és eszközeivel folyamatosan ellenőrizzék a befogadóállomás környezetét, különös tekintettel a lakóövezetre, továbbá a kiskunhalasi polgárőr szervezetet is arra kérte, hogy erőikkel segítsék a közbiztonságot.
A közleményben a polgármester a lakosságtól azt kérte, hogy segítsék a hatóságok munkáját. Ugyanakkor megjegyezte, a város vezetése - a helyiek biztonsága érdekében - továbbra is a Kiskunhalason létesült migrációs központok mihamarabbi bezárását tartja kívánatosnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


