Otthon melege
Digitálisan és gyorsított eljárásban lehet pályázni hűtőgépcserére
Július végéig valamennyi régióban megnyílik a lehetőség.
2016.06.29 09:44MTIAz Otthon melege programban digitálisan, gyorsított eljárásban lehet pályázni a hűtőgépek és fagyasztók cseréjére, július 4-én az észak-alföldi régióban nyílik az első pályázati honlap - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: július végéig valamennyi régióban megnyílik a lehetőség.
Az államtitkár kiemelte, a nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak két nappal korábban megnyitják a pályázatot, a feltételek már olvashatók az interneten, és azt javasolta, hogy a pályázók minél előbb töltsék fel kell a kért adatokat.
Szabó Zsolt emlékeztetett arra, hogy a korábbi hűtőgép és fagyasztócsere program sikeres volt, több mint 25 ezren nyertek.
Az NFM államtitkár elmondta: javultak a pályázati feltételek, példaként említette, hogy a korábbi maximum 40 ezer forint helyett most már 45 ezret lehet nyerni a programban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


