Terror
Sok halott három dél-jemeni robbantásos merényletben
Legalább 17 ember életét vesztette, és 15-en megsebesültek hétfőn Dél-Jemenben három, vagy négy különböző, de nyilvánvalóan összehangolt pokolgépes támadásban.
2016.06.28 08:53MTIA merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelentkezett. A szaúdi tulajdonban lévő al-Arabíja pánarab televízió úgy tudja, hogy négy robbantás történt. A támadásokkal a jemeni biztonsági erőket vették célba Mukalla kikötővárosban – közölték egészségügyi és biztonsági források.
A merényleteket akkor követték el, amikor a muszlim böjti hónapot, ramadánt tartó katonák és a biztonsági erők tagjai a naplementét követően megtörhették a napi böjtöt. Az Iszlám Állam a dzsihadista szervezettel kapcsolatban álló Amak hírügynökségen keresztül jelentkezett a támadások elkövetőjeként.
Mukallát április végén foglalták vissza a jemeni hadsereg katonái az Arab-félsziget al-Kaidájától (AQAP), miután a nemzetközi terrorhálózat több mint egy évig ellenőrzése alatt tartotta.
A belháború sújtotta Jemen északi felét az Irán támogatását élvező, lázadó síita törzsek és szövetségeseik tartják irányításuk alatt, míg a délnyugati országrészben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök vezette, nemzetközileg elismert kormány van uralmon, amely azonban csak külső segítséggel tudja fenntartani magát.
A Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség 2015 márciusában avatkozott be a konfliktusba a jemeni kormány oldalán, s idővel kiszorította a húszikat a délnyugati országrészből. A felek jelenleg az ENSZ támogatását élvező, de eddig jelentős előrelépést nem eredményező béketárgyalásokat folytatnak Kuvaitban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06