BRFK
Liget Budapest: nem lett csontsérülése az előállított aktivistának
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint nem keletkezett sem csontsérülése, sem törése a vasárnap éjjel, a Dózsa György úton előállított aktivistának.
2016.06.28 07:39MTISajtóhírek szerint S. Eszternek a Városliget Zrt. székházánál intézkedés miatt letörött egy darab a vállcsontjából, amit egy későbbi röntgenfelvétel bizonyít. Az aktivista a Liget Budapest beruházása ellen tiltakozott.
A rendőrség az MTI érdeklődésére válaszolva felidézte, hogy vasárnap éjjel több bejelentés is érkezett, mert egy Dózsa György úti épület vagyonőre, illetve az épület előtt lévők között vita alakult ki.
A rendőrök a helyszínen lévőket igazoltatták és megadták a jogi felvilágosítást. Adataik szerint S. Eszter azt mondta, hogy az épület előtt szeretett volna egy falfestést elhelyezni, de az épületben lévő biztonsági őr ezt megakadályozta az aktivista kezének lefogásával.
Közölték továbbá, hogy felmerült a bűncselekmény gyanúja, ezért a rendőrök S. Esztert elfogták és előállították. Mivel ellenállt az intézkedésnek, így vele szemben - mint fogalmaztak -, a szükséges mértékben testi kényszert alkalmaztak. Mivel ez után csuklójában és jobb vállában fájdalmat érzett, a mentők orvosi vizsgálatra elvitték, de a vizsgálatok nem mutattak ki csontsérülést, illetve törést. S. Eszter panasszal nem el, és úgy nyilatkozott, hogy előállítása alatt sérülése nem keletkezett.
Az aktivista ellen rongálás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, amelyben kihallgatták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06