Csak a Lánchídnak van díszvilágítása
Japán pénzből kaphat díszvilágítást az Erzsébet híd
Jövőre, részben japán támogatással, díszvilágítást kaphat az Erzsébet híd - tudta meg az MTI fővárosi politikusoktól; a város vezetői hétfőn tárgyalnak erről.
2008.11.08 18:43MTIElőterjesztésében - mint fővárosi képviselők elmondták - Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes felidézi azt, hogy jövőre lesz az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán közti kapcsolatok felvételének 140., illetve a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 50. évfordulója. Ezt Japán egyebek közt az Erzsébet híd díszvilágításának - a fővárosi önkormányzattal közös - kiépítésével szeretné megünnepelni. A budapesti Duna-hidak közül csak a Lánchídnak van díszvilágítása, a Szabadság hídon és a Margit hídon a rekonstrukció során tervezik kiépíteni.
A főpolgármester-helyettes javaslata szerint az Erzsébet híd díszvilágítása a két ország barátságát szimbolizálná. Isii Motoko tavalyi tervváltozatait a Lisys Zrt. önkéntes felajánlással további látványtervekkel egészítette ki. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által jóváhagyott díszvilágítás komplex költsége 250 millió forint, ebből 120 milliónyit áll a japán fél. A fővárosi önkormányzatra eső 130 millió forint beruházási forrást 2009 januárjára, a közbeszerzés kiírásakor biztosítani kellene ahhoz, hogy a díszvilágítás októberre, az évfordulós ünnepségekre elkészüljön. A főpolgármesteri hivatal közbeszerzési szabályzata szerint közbeszerzési eljárás csak a szükséges pénzügyi forrás birtokában indítható - jegyzi meg a főpolgármester-helyettes előterjesztésében.
Hozzáteszi azonban, hogy a közbeszerzési törvény ugyanakkor nem mondja ki azt, hogy csak akkor indítható a közbeszerzés, ha az ajánlatkérő rendelkezik a szükséges forrással vagy biztosítékkal arra, hogy a teljesítés időpontjában meglesz ez a pénz. Egyes fővárosi politikusok szerint viszont Hagyó Miklós érvelése jogilag nem megalapozott, az általa jelzett hivatkozás ugyanis nem a törvény adott paragrafusából, hanem annak indokolásából származik. A jogalkotó álláspontja szerint a központi költségvetési szervek kötelezettségvállalását ugyanis nem a közbeszerzési törvény, hanem az államháztartási törvény szabályozza - érveltek.
E szerint pedig az államháztartás körébe tartozó szervezetnek a közbeszerzési eljárással összehangoltan biztosítania kell a szükséges forrásokat. Így, ha a város vezetői elfogadják a főpolgármester-helyettes álláspontját, akkor az államháztartási törvényt sértő döntést hoznak - jegyezték meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


