Rádió
Új vezérigazgató a Class FM élén
Turi Árpád helyére Földes Ádámot nevezték ki a Class FM-et működtető Advenio Zrt. vezérigazgatójává, míg a programigazgatói poszton Tiszttartó Tituszt Hamvas Viktor váltja.
2016.06.24 14:53MTIA társaságot nemrég megvásárló Sláger Rádió Zrt. pénteki közleményében felidézik: a rádiós piacot húsz éve jól ismerő vezérigazgató pályafutása a Roxy Rádiónál indult, majd sokáig a Sláger rádiónál töltött be vezető pozíciót. 2008-ban a bolgár Star Fm vezérigazgatója volt, majd egy évvel később már a Danubius Rádiót vezette. Rövid kitérő után, 2011 augusztusától ismét rádiós piacon dolgozott, 2012-2015 között a sajtópiacon tevékenykedett, mígnem 2015-ben felkérték a Music Fm kereskedelmi igazgatói posztjára.
Egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy május 17-én százszázalékos tulajdonrészt szerzett a társaságban a Sláger Rádió Zrt.; a cég 1998 és 2009 között az ország legnagyobb és legsikeresebb rádióját üzemeltette, amelynek 2,2 millió hallgatója volt, miközben hétéves működése alatt a Class FM 2,8 milliós tábort épített ki magának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:42 Őrizetbe vették Susan Sarandont a Netanjahu elleni New York-i tüntetésen
- 18:39 Nyomozás indult Orbán János Dénes százmilliós kifizetései miatt
- 16:17 Matrac és szeméthegy az út közepén - rendet követelnek a nagytétényi iparterületen
- 14:41 Már a hókotrókat is bevetették a Transzfogarasi úton - videó
- 12:40 Elaludt otthon, az albérletben maradt a drog és több mint 6 millió forint
- 10:19 Beköltözött egy csizmába a pele - tavaszig maradhat a különös albérlő
- 8:14 2045-re milliószorosára nőhet az emberi intelligencia egy neves jövőkutató szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


