Elmarasztalták a Magyar Postát
Érvénytelen a posta szerverbeszerzése
Elmarasztalta a Magyar Postát a Közbeszerzési Döntőbizottság. A testület határozata szerint a társaság jogszerűtlenül zárta ki mintegy kétszázmillió forint összértékű informatikai beszerzéséből egyik ajánlattevőjét. A tender eredményét érvénytelenítették - írta a szombati Népszabadság.
2008.11.08 11:11Népszabadság OnlineA Magyar Posta júniusban írta ki tenderét integrált vállalatirányítási rendszeréhez szerver- és tárolóeszközök, valamint kapcsolódó licencek szállítására, integrációjára, üzembe helyezésére és támogatására. Határidőre hat cég adott ajánlatot. Az augusztusi eredményhirdetésig azonban öt pályázót kizártak a versenyből. A tendert nettó 198,5 millió forintos - egyedül állva maradt - ajánlatával a Delta Informatikai Zrt. nyerte meg.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) álláspontja szerint a Magyar Posta azzal sértette meg a közbeszerzési törvényt, hogy megalapozatlanul nyilvánította érvénytelennek a jogorvoslatot kérő Inter-Computer-Informatika Számítástehchnika és Kereskedelmi Zrt ajánlatát. A postánál ezzel szemben úgy tartják: körültekintően jártak el a pályázat értékelése során - olvasható a lapban.
Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője az ügy részleteiről a Népszabadságnak nem nyilatkozott. Csupán annyit mondott: megkapták a KD határozatát, és szakértőik vizsgálják az abban foglaltakat. A társaság a rendelkezésére álló időn belül határoz következő lépéseiről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


