Felsőoktatás
Hatvan éves a felsőfokú közművelődési szakemberképzés - konferencia Debrecenben
Meg kell erősíteni azokat az európai szervezeteket, amelyek felelősek a felnőttképzésért.
2016.06.16 18:17MTIIdén 60 éve indult el Magyarországon a közművelődési szakemberek felsőfokú képzése, ebből az alkalomból A népműveléstől a közösségi művelődésig címmel kétnapos Durkó Mátyás emlékkonferencia kezdődött csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE).
Durkó Mátyás az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetemen az országban elsőként alapította meg munkatársaival a népművelés szakot, Felnőttnevelés és népművelés című könyvével pedig letette a szakma tudományos alapjait Magyarországon - mondta el a konferencia megnyitóján Papp Klára, a DE bölcsészettudományi karának dékánja.
A Durkó Mátyás által létrehozott szak a Debreceni Egyetemen ma is működő andragógia tanszék képzéseinek jogelődje - mondta a dékán, megjegyezve: annak ellenére, hogy a szakok elnevezése oktatáspolitikai okokból szinte 5-10 évente változik, a tudományterület azóta is jelen van az ország több egyetemén és főiskoláján.
Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója meleg szavakkal méltatta Durkó Mátyás a felnőttnevelés, az élethosszig tartó tanulás elfogadtatása terén szerzett érdemeit.
A főigazgató azt mondta, a Nemzeti Művelődési Intézetnek is fő alapértékei azok, amiket Durkó Mátyás a cselekvő közösségekről vallott, írt és oktatott.
Sári Mihály nyugalmazott egyetemi tanár nyitó előadásában a 21. század globális kihívásaira utalva kijelentette: "a gazdasági felemelkedés egyetlen útja az oktatás". Felidézte: már az 1997-ben Hamburgban megtartott felnőttoktatási konferencia rámutatott, hogy "a felnőttoktatás a kulcs a 21. századhoz", s felhívta a figyelmet a felsőoktatás tartalmának újragondolására.
"E szakma nélkül nincs előrehaladás" - jelentette ki a professzor utalva az élethosszig tartó tanulás európai elvére. Szorgalmazta ugyanakkor "az informális vagy nonformális tudás elismertetését, akkreditálását", amelyre például háborúk után vagy olyan helyzetben van szükség, amiben most Európa van.
Sári Mihály végül felhívta a figyelmet a 21. századi felnőttkori tanulással összefüggő európai kiáltványra, amely rögzíti: meg kell erősíteni azokat az európai szervezeteket, amelyek felelősek a felnőttképzésért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06