Házalónak adták ki magukat
Idősek kifosztása miatt emeltek vádat öt borsodi férfi ellen
Az öt férfi - köztük két fiatalkorú - mintegy fél éven át, magát házalónak kiadva követett el vagyon elleni bűncselekményeket, elsősorban Kelet-Magyarországon.
2016.06.15 12:15MTIIdősek sérelmére csoportosan és bűnszövetségben elkövetett rablás és kifosztás bűntettével vádol öt észak-borsodi férfit az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyész szerdán az MTI-t.
Szalóki Zoltán közleményében felidézte: az öt férfi - köztük két fiatalkorú - mintegy fél éven át, magát házalónak kiadva követett el vagyon elleni bűncselekményeket, elsősorban Kelet-Magyarországon.
A vádlottak közül hárman 2013 decemberében Mezőtúron azzal csengettek be egy 90. életévében járó férfihoz, hogy burgonyát hoztak neki. Pénzváltásra kérték, majd a szobából elloptak több mint kétmillió forint értékű készpénzt és takarékbetétkönyvet. Ugyanezt az ürügyet használták később Bodonyban, Nagyúton, Szeged környékén, Kisvárdán és Karancslapujtőn is.
Máskor azt hazudták, hogy pénzt hoztak, meg akarják adni a tartozásukat a háziak valamelyik rokonának, a pénzváltás során pedig meglopták a gyanútlan embereket. Ez történt Szihalmon és Egerben is. Volt, hogy az elkövetők bútor- vagy színesfémhulladék-vásárlás ürügyével jutottak be a kiszemelt lakásba. Egyikük Poroszlón még az erőszaktól sem riadt vissza: leütött egy 90 éves asszonyt, akit kitalált meséjével nem tudott meggyőzni.
A vádlottak a bűncselekményekkel több millió forinthoz jutottak fél év alatt.
Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a férfiakat a minősített lopások mellett csoportosan és bűnszövetségben elkövetett kifosztással, valamint minősített rablás bűntettével vádolja. Indítványozták, hogy a bíróság négy - különböző kényszerintézkedések hatálya alatt álló - vádlottra végrehajtandó szabadságvesztést, míg ötödik, három lopásban részes, büntetlen fiatalkorú társukra felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


