Bíróság
Megkezdődött a nyolc éves lányát meggyilkoló nő pere
A Tatabányai Törvényszéken kedden megkezdődött annak a nőnek a pere, aki a vád szerint nyolc éves lányát elkábította, majd száznál több késszúrással, különös kegyetlenséggel megölte.
2016.06.07 15:16MTIAz ügyészség szerint a 42 éves Á. Anikó a tőle külön élő lányát tavaly áprilisban a gyermek apjának beleegyezésével a tavaszi szünetben elvitte egy tatai panzióba. A lány jó ideje az apjánál és annak élettársánál lakott, mivel az anya a gyógyszerszedés mellett rendszeresen ivott.
A nő panzióban tudta meg, hogy a gyermek apja és annak új családja a kislánnyal együtt korábban akar véglegesen külföldre költözni annál, mint amiről ő tudott. Ugyancsak a panzióban szembesült a nő azzal, hogy a lány apja élettársát anyunak szólítja.
Á. Anikó vallomásában elmondta, hogy a hallottak hatására elkezdte bevenni a nála lévő 30-40 szem különféle nyugtatót, majd két üveg pezsgőt ivott, ezt követően nem emlékszik a történtekre. A bíró által felolvasott nyomozati vallomás alapján búcsúlevelet is készített, amelyben leírta tettének indítékait.
A vádirat szerint Á. Anikó lányát először pezsgővel itatta, amelyben nyugtatókat oldott fel, majd elkábult állapotban megütötte és egy kilenc centis késsel száznál több alkalommal megszúrta a gyermeket. Később a már élettelen testet zsineggel fojtogatta.
A nő a cselekmény elkövetése után elaludt, majd felébredve tovább ivott, telefonon és SMS-ben megtévesztő tartalmú információt adott hollétéről és a gyermek állapotáról a kislány apjának és az őt kereső barátnőjének. Időközben a panzió alkalmazottai a körözés alapján felismerték a kislányt. A rendőrök a szobában fogták el a nőt és az ágyban letakarva találták meg a gyermek holttestét.
Á. Anikó a bíró kérdésére kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát, tettére nem tud magyarázatot adni.
A bíróság tanúként meghallgatta a kislány édesapját, aki elmondta, hogy nem akarja a történteket újra átélni, ezért nem tesz vallomást. Felhívta a figyelmet arra, hogy Á. Anikó alkoholizmusa és pszichiátriai problémái miatt korábban már bírósághoz fordult a gyermek elhelyezése miatt, de a bíróság Á. Anikót gyermeknevesére alkalmasnak tartotta.
A per további tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


