Terrorizmus
Nem kapnak automatikusan adatokat a tárcák által felügyelt szolgálatok
Egyhangúlag fogadták el a kormány által beterjesztett módosítást.
2016.06.03 13:13MTIEgyhangúlag fogadta el pénteken az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt a kormány által beterjesztett módosítást a terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő belügyminisztériumi előterjesztéshez, amelynek értelmében nem adnának automatikusan adatokat a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központnak (TIBEK) a különböző tárcák által felügyelt szolgálatok.
Az előterjesztésől - amelynek elfogadása kétharmados többséget igényel - várhatóan a jövő héten szavaz a parlament.
Az ellenzék által is támogatott módosítás azt tartalmazza, hogy az Információs Hivatal, valamint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójának hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy a hivatalok tájékoztatást adjanak más, a TIBEK-kel együttműködő szerveknek, az adattovábbításról pedig az adott szervet felügyelő minisztert is tájékoztatni kell.
A módosítás szűkítené a TIBEK-et felügyelő miniszter hatáskörét. A szabályozásba ugyanis bekerülne, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szolgálatok tekintetében, a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter az Információs Hivatal tekintetében irányítja az állami szervektől származó nemzetbiztonsági vonatkozású információk elemzését, értékelését, és az azokkal kapcsolatos döntés-előkészítő munkát. Előbbi a belügyminiszterhez, utóbbi a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez tartozik.
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter - a TIBEK-en keresztül - irányítja az állami szervektől származó biztonsági és bűnügyi helyzetre vonatkozó információk elemzését, értékelését.
Ugyancsak tartalmazza a változtatás, hogy a TIBEK adataihoz elektronikusan csak akkor férhetnek hozzá az érintettek, ha az az együttműködő szerv törvényben meghatározott feladatainak hatékony ellátását nem veszélyezteti, egyéb esetben az adatot kizárólag egyedileg létrehozott, kapcsolat nélküli, független, nem folyamatos lekérdezés útján szerzi be, vagyis valamilyen adathordozón kapja meg.
A módosításról a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is pozitív véleményt fogalmazott meg. Péterfalvi Attila emlékeztetett: a Belügyminisztérium a hivatala észrevételeit beépítette a javaslatba, az általa péntek délelőtt megismert módosítás pedig nem érinti a NAIH által vizsgált kérdéseket.
Harangozó Tamás (MSZP) reményét fejezte ki, hogy a változtatás nem veszélyezteti a polgárok biztonságát. Véleménye szerint ugyanakkor a változtatás ennél ezerszer fontosabb kérdéseket is tartalmaz, például azt, hogy - a szocialisták javaslatára - a rendőrség 72 órára szinte szabad kezet kap a terrorfenyegetettség kezelésére, vagyis szerinte újabb különleges jogrend bevezetésére, így az alaptörvény módosítására nincs már szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


