A határon
Illegális bevándorlás - a kormány támogatja a segélyszervezetek munkáját
Kétszázötvenmillió forint támogatást ad a kormány a Karitatív Tanács (KT) öt tagszervezetének, hogy támogassa a határon végzett munkájukat.
2016.06.03 12:19MTISoltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KT elnöke elmondta: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt az ötven-ötven millió forint támogatást szabadon felhasználhatja, így nemcsak élelmiszervásárlásra, hanem gyógyászati segédeszközök, sátrak vagy a munkájukat segítő járművek vásárlására is költhetik.
A KT elnöke kiemelte: az Európára és Magyarországra leselkedő veszély nemhogy nem csökkent, de tovább nőtt az elmúlt hónapokban, ennek következményeként a magyar határ mentén és az országon belül is egyre több a probléma.
Hozzátette: "amikor segítő kezet nyújtunk, akkor elvárjuk azt is, hogy azok, akiknek segítünk, tartsák be a törvényeinket".
Az államtitkár kitért arra is, a magyar kormány az elmúlt években következetesen cselekedett, és következetesen vallotta, hogy ott kell segíteni, ahol a probléma keletkezett.
"A háborúkat megállítani a nagyhatalmak feladata, a miénk, hogy helyben segítsünk" - fogalmazott.
Soltész Miklós közölte, ezért csatlakozott a kormány a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia januárban megszervezett gyűjtéséhez és egészítette ki a katolikus hívek által adományozott 85 millió forintot 120 millió forinttal, hogy közösen támogassák a közel-keleti menekülőtáborokban élő fiatalok oktatását.
A sajtótájékoztatón és a KT azt megelőző tanácskozásán részt vette Paul Karam, a libanoni karitász igazgatója, aki Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek meghívására tartózkodik Budapesten.
Paul Karam hangsúlyozta: a háború és az embercsempészet megállítása a legsürgetőbb feladat, ehhez pedig elengedhetetlen a nemzetek közötti szolidaritás. A libanoni segélyszervezet vezetője megköszönte a magyar kormánynak, a segélyszervezeteknek, elsősorban pedig a Katolikus Karitász magyarországi szervezetének a "konkrét cselekedetekben is megnyilvánuló szolidaritást".
Soltész Miklós a Paul Karammal folytatott megbeszéléséről az MTI-nek elmondta: a Libanonban élő keresztények számára fontos, hogy ne csábítsák el őket Európába, hiszen ezzel tovább csökken a térségben élő keresztények száma. Míg az 1970-es évek elején a lakosságnak több mint a fele keresztény volt, addig most mindössze 35 százalék az arányuk. Ezt az arányt rontja tovább jelentősen a 4,5 millió lakosú országba érkező 1,5 millió szír, 96 százalékban muszlim bevándorló.
Ezért is kérik, hogy Európa ne csábítsa el a keresztényeket őseik földjéről, abból az országból, ahol "nem csupán vendégek, és ahonnan nem akarnak eljönni" - fogalmazott az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


