Bíróság
Jogerősen életfogytiglanra ítélték a gyerekkori ismerősét meggyilkoló forráskúti férfit
Majd szexuális ajánlatot tett a 22 éves áldozatnak, aki ezt visszautasította, ezt követően a férfi brutálisan bántalmazta és megerőszakolta a nőt.
2016.06.01 10:46MTIJogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a forráskúti férfit, aki 2014 őszén meggyilkolta gyermekkori ismerősét.
A táblabíróság - a nyilvánosság kizárásával megtartott tárgyaláson - aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 22 esztendős férfit, és döntött arról, hogy legkorábban 35 év fegyházbüntetés letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Az ügy vádirata szerint a férfi - aki nem vett részt a másodfokú tárgyaláson - 2014. november 22-én délelőtt elhívta forráskúti házához a későbbi sértettet. Az ittas vádlott szexuális ajánlatot tett a 22 éves nőnek, aki azt visszautasította. A vádlott megerőszakolta a nőt, majd fojtogatni kezdte a sértettet, amelyet egészen addig folytatott, amíg a sértett eszméletét nem vesztette. A férfi ezután ismét bántalmazta a védekezésre képtelen nőt, majd mintegy másfél-két óra elteltével egy kalapáccsal több alkalommal fejen ütötte a sértettet. Ezek a koponyasérülések okozták az áldozat halálát.
A vádlott a holttestet és a sértett biciklijét az ingatlan hátsó részében levő disznóólnál elrejtette, a nő használati tárgyait a kazánban elégette, a házat pedig takarítószerekkel felmosta. A sértett holttestét és biciklijét másnap, a nőt eltűnése miatt kereső rendőrök találták meg.
A vádlott az eset előtt, 2014. május 23-án Szegeden lefejelte akkori barátnőjét is, akinek az orrcsontja tört el.
A vádlott az eljárás során részben elismerte a bűncselekmények elkövetését.
Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a bíróság - az ügyészi indítvánnyal szemben - a vádlott fiatal életkora miatt nem látta szükségesnek a legsúlyosabb, a feltételes szabadságot csak negyven év után lehetővé tevő büntetés kiszabását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


