Társadalom-jótékonyság
Ismét Kozma Imre atyát választották a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökévé
Ismét Kozma Imre atyát választotta elnökké a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület országos küldöttgyűlése szombaton.
2016.05.29 04:30MTIA szervezet tájékoztatása szerint az ülésen a következő négy évre választották meg a civil szervezet vezető tisztségviselőit, a gyűlés megerősítette tisztségében Vecsei Miklós általános alelnököt és Bíró László püspököt, a szervezet országos lelki vezetőjét. Az elnökként újraválasztott Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat alapítója már 26 éve irányítja az egyesület munkáját.
A közleményben idézték Kozma Imre atyát, aki az országos küldöttgyűlésen kiemelte, a szervezet feladatai évről évre változhatnak, a küldetése azonban ugyanaz marad: a hit védelme és a rászorulók megsegítése. A keresztény emberek kötelezettségeiről szólva azt mondta, az ő feladatuk, hogy "nyitva tartsák az eget". Úgy fogalmazott, "földet néző emberekké váltunk, és egyfolytában elégedetlenek vagyunk. Ideje, hogy az égre emeljük tekintetünket, mert ha erről lemondunk, az erkölcsi tőkénk is elfogy".
Az 1989-ben alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat katolikus szervezet, a Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete, amely rászoruló emberek százezreinek nyújt segítséget minden évben, több mint kétszáz intézményében hajléktalan emberekről, egyedül maradt idősekről, fogyatékkal élőkről gondoskodik. 130 önkéntes csoportja a nélkülözőket segíti, útkereső modellprogramjai pedig a társadalom egészét érintő szociális kérdésekre adnak gyakorlati válaszokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06