Országgyűlés
A Honvédkórházban ápolt kurd katonákról szóló hír is napirenden lesz
Pintér Sándor belügyminiszter szokásos évi meghallgatása mellett a Honvédkórházban ápolt kurd katonákról szóló információk napvilágra kerüléséről is szó lesz a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jövő heti ülésén.
2016.05.25 13:09MTIMolnár Zsolt (MSZP), a testület elnöke szerdán az MTI-nek elmondta: a jövő keddi ülésen foglalkozni fognak azzal, hogy a múlt héten miként kerülhetett nyilvánosságra, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban olyan kurd katonákat ápolnak, akik az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban sérültek meg.
Erről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten azt mondta: a honvédelmi minisztert is meg kell kérdezni, de a titkosszolgálatok nem jeleznek túlzott kockázatot.
A nemzetbiztonsági bizottság információkat vár továbbá Lázár Jánosnak arról a kijelentéséről, miszerint titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását. A miniszter az Atv.hu-nak azt mondta: nincs olyan migránspárti, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne az amerikai üzletember pénze lenne.
Mindemellett a meghívott rendvédelmi és titkosszolgálati vezetőktől tájékoztatást kérnek a közelmúltban nyilvánosságra került újságíró-lehallgatásról is, valamint a múlt héten lezuhant egyiptomi géppel történtekre is kitér majd a testület - közölte Molnár Zsolt.
Emellett tájékozódni fognak arról is, hogy milyen kapcsolatban állt egymással Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő a múlt héten Oroszországnak való kémkedéssel meggyanúsított lengyel politikussal, Mateusz Piskorskival.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


