Egészségügy
Törvényben garantálnák az orvosi fizetések rendezését
Egy több évre szóló bérmegállapodással minden évben lehet egyet lépni előre, és rövid idő alatt megközelíthetik a visegrádi négyek bérszínvonalát.
2016.05.21 09:02MTIMinél gyorsabban megszületik a megegyezés az egészségügyiek béremeléséről, annál előbb kerülhet az ágazati törvénybe az új szakdolgozói és orvosi bértábla - írja a Magyar Idők szombati számában.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár a lapnak adott interjúban úgy értékelte, hogy a szakdolgozói bérekről nagyon konstruktív tárgyalás folyt, az orvosi bérekkel kapcsolatban a legutóbbi egyeztetésen talán tudtak olyan ajánlattal élni, amely a másik fél számára is elfogadható lesz.
Az államtitkár úgy fogalmazott: mindenkinek be kell látnia, hogy egy több évre szóló bérmegállapodással minden évben lehet egyet lépni előre, és rövid idő alatt megközelíthetik a visegrádi négyek bérszínvonalát.
Hozzátette: egy év alatt nem tudnak évtizedes lemaradást behozni, és az sem fogadható el, hogy az orvosok kétszer akkora béremelést kapjanak, mint a szakdolgozók.
Az ápolók elvándorlását eddig nem tudták olyan mértékben lassítani, amilyenben szeretnék, ezért is lenne fontos minél előbb az egészségügyi törvényben rögzíteni az új bértáblát, hogy mindenki számára világos legyen, mit követelhet a munkáltatójától, függetlenül attól, milyen fenntartású intézményben dolgozik - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán a Magyar Időknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06