Zoooooo
Megnyílt a nagyközönség előtt az új pécsi állatkert
Pénteken átadták a látogatóknak az 1,8 milliárd forintos beruházással kialakított új pécsi állatkertet. A létesítményben több mint 250 állatfaj több mint ezer egyede tekinthető meg.
2016.05.20 17:11MTI
A fejlesztésnek köszönhetően a huszonegyedik századi kihívásoknak, biztonságtechnikának és turisztikai elvárásoknak megfelelő új létesítmény jött létre - emelte ki köszöntőjében Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Hozzátette: a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Pécs az egyik legfontosabb magyarországi turisztikai desztináció legyen.
Eddig nem látott fejlesztési források áramoltak és fognak még Pécsre érkezni - hangsúlyozta Rákossy Balázs, utalva az új állatkert mellett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Modern városok program keretében tervezett 24 milliárd forintos fejlesztésére. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere felidézte, hogy a korábbi leromlott állapotú állatkert veszélyeztette a város ivóvízbázisát, az intézményt bezárás, felszámolás fenyegette.

A városvezető szólt arról is, hogy 2010 után fogalmazódott meg a mostani projekt szándéka, amelynek megvalósításához kizárólag európai uniós forrást használtak fel. A beruházás legnagyobb részét a környező vízbázisok megóvására fordították - részletezte, hozzátéve, hogy a város beruházásnak köszönhetően minden szempontból nagyot lépett előre.
Benik Balázs, a kivitelező konzorcium vezetője az eseményen elmondta, 120 ezer munkaórán keresztül dolgozott a fővállalkozó és mintegy hatvan alvállalkozó a létesítmény kialakításán, amelynek során 3200 négyzetméternyi épület, 6200 négyzetméter kifutó és kétezer négyzetméter út épült. 6100 köbméter betont, 300 tonna betonacélt használtak fel, 35 ezer körméter földet és 9 ezer köbméter sziklát mozgattak meg a munkálatok során 3,5 hektárnyi területen.
A kora délután megtartott hivatalos átadó előtt elsőként pécsi első osztályos általános iskolások díjmentesen ismerkedhettek meg az állatkert lakóival. Az állatkertben pumákat, perzsa leopárdot, varacskos disznót, bengáli tigriseket, gyűrűsfarkú makikat, zebra- és szirti cápát, hiúzt, oroszlánt, zebrákat, ormányos medvéket, kaméleonokat és fapitonokat is láthat a közönség.
A pécsi önkormányzat az MTI érdeklődésére közölte, az állatok mintegy 40 százaléka új, a régi állatkertben nem volt megtalálható, a létesítményben több mint 250 állatfaj több mint ezer egyede tekinthető meg.
A beruházás során tágas parkolót, turistabuszok számára megállót építettek. A létesítmény új fogadóközponttal rendelkezik és ökoturisztikai parkot is magában foglal, amelyben bemutatják a Mecsek és környéke állat- és növényvilágát.
A létesítményben tematikus szekciókat alakítottak ki, így állatsimogató és madárröpde, majomház, nagymacskaház, ragadozó- és vízilóház, Afrika-kifutó, krokodilház, fókamedence, csimpánzkifutó is épült. A korábban a pécsi belvárosban működő akvárium-terrárium is helyet kapott a megújult állatkertben, a fogadóközpont épületében.
Az épület földszintjén az akváriumi rész sokszínű édesvízi és tengeri állatvilága lesz megtekinthető és ott található a fókamedence is. A terráriumot az emeleten alakították ki, ahol rendezvény- és oktatóterem is létesült.
A jegyárakról és a nyitva tartás részleteiről az intézmény honlapján lehet tájékozódni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06