Illegális bevándorlás
Kormánypártok: elfogadhatatlan az EB zsarolása
"Úgy tűnik, hogy a brüsszeli politikusok azt gondolják, hogy dönthetnek olyan kérdésben, amire nincs felhatalmazásuk."
2016.05.08 11:28MTIElfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság (EB) zsarolni akarja a tagállamokat a kötelező betelepítési kvóta ügyében - jelentette ki Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok véleményét tolmácsolva vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
A kereszténydemokrata politikus szerint Brüsszel elszakadt a valóságtól, és egyre agresszívabban próbálja lenyomni a kényszerbetelepítést a tagállamok és az emberek torkán.
Megjegyezte: miközben az EB egy bevándorló be nem fogadásáért 78 millió forintot kérne, az uniós támogatások egy főre vetített értéke 1 millió forint. Hollik István a javaslatot felháborítónak minősítette és zsarolásnak nevezte azokkal szemben, akik nem hajlandók igent mondani a kvótára.
A kormánypárti politikus arról is beszélt, hogy az unió vezetői rendre támadják a magyar kormány által kezdeményezett népszavazást. Példaként Jean-Claude Junckert, az EB elnökét hozta, akinek nyilatkozata szerint "a miniszterelnökök túlságosan hallgatnak a választóikra, ehelyett szerinte full time európaiként kellene viselkedniük". Idézte Martin Schulzcot, az Európai Parlament elnökét is, aki korábban aljasnak nevezte a referendumot. Hollik István élesen bírálta, hogy a baloldali politikus így reagált a demokrácia egyik legfontosabb intézményére.
Úgy tűnik, hogy a brüsszeli politikusok azt gondolják, hogy dönthetnek olyan kérdésben, amire nincs felhatalmazásuk - jegyezte meg, hozzátéve: ezek az emberek elfelejtik, hogy ez nem az európai egyesült államok, hanem a nemzetek Európája, amelyben nemzeti kormányok működnek.
A KDNP-s képviselő azt is jelezte, hogy hétfőn a parlamentben az ellenzék támogatását kérik ahhoz, hogy mielőbb ki lehessen írni a kvótáról szóló referendumot. Ha nem kap többséget a házszabálytól való eltérés, akkor kivételes eljárást fognak kérni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


