Oktatásügy
Palkovics: a Klik nevét nem kell szégyellni
Az állami intézményfenntartó irányító központjának elnevezése a jövőben is maradhat Klebelsberg, ami egy jó név és nem kell szégyellni, az új tankerületek azonban még nem kaptak elnevezést.
2016.05.05 09:11MTIPalkovics László a Magyar Narancsnak adott, csütörtökön megjelent interjúban arról is beszélt, hogy javaslatot tett a kormánynak a fenntartás és a működtetés egységesítésére, de döntés még nem született.
Jelezte: a javaslatuk alapján 57 tankerület jönne létre, egyenként 10 milliárdos költségvetéssel, 50-80 feladat-ellátási hellyel. A leendő új szervezetben a döntések regionális szinten, az iskoláktól maximum 40 kilométerre születnének.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megszűnéséről azt mondta, hogy a technikai rész, a menedzsment és a nyomtatás a Könyvtárellátóhoz (Kello) kerül, a tankönyvírás, kiadás feladatai az Eszterházy Károly Főiskolához, de más felsőoktatási intézmények is részt vehetnek a munkában.
A szakképzés átalakítása miatt a földrajztudósok, fizikusok, kémikusok tiltakozásáról úgy vélekedett, hogy egy meghatározott piaci igény szerint az NGM alakította ki a rendszert. Egy adott szakhoz tartozó tárgyat - például gépészetnél a fizikát - továbbra is úgy fogják tanulni, hogy abból akár emelt szintű érettségit tudjon tenni a diák. Kérdés, hogy szerencsés-e a többi természettudományos tárgy kikerülése, ő támogatná, hogy akár egy összevont science tárgyként megmaradjanak. Valószínűsítette, hogy az általa javasolt módosításról a köznevelési kerekasztal még tárgyalni fog.
Az államtitkár a köznevelési kerekasztal munkájával elégedett, és kitért arra is, hogy a pedagógussztrájk után tárgyalnak tovább az érintettekkel.
Arról, hogy lesz-e ismét Közoktatás-politikai Tanács, azt mondta: a kerekasztal funkcióit le fogják képezni egy rendelettel létrehozott egyeztető testületbe, ennek az elnevezése még kérdéses. Megjegyezte: a tanácsnak lényegesebben limitáltabb volt a jogköre és a résztvevők köre is szűkebb volt, mint a kerekasztalé. A szakszervezeteket - ahogy a kerekasztalhoz - az új szervezetbe is meghívják, a Tanítanék mozgalom azonban szavai szerint "nehezen megfogható", nem szakszervezet és nem fenntartó. Palkovics László azt mondta, hogy a pedagógusszakmai szervezetek közé férhet be, és ezeknek a szervezeteknek kell eldönteniük, kit delegálnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


