Országgyűlés előtt
A honvédelmi bizottság is részletesen tárgyalja a terrorellenes csomagot
A csomag egyik lényegi eleme, hogy az eddigi Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ nemzetbiztonsági szolgálatként, Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) néven működik majd tovább.
2016.04.25 11:14MTIAz Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága is részletesen tárgyal majd a Belügyminisztérium terrorellenes javaslatcsomagjáról - mondta a testület hétfői ülésén Firtl Mátyás, a bizottság KNDP-s alelnöke.
Pintér Sándor belügyminiszter múlt kedden nyújtotta be az Országgyűlés elé a BM terrorellenes javaslatcsomagját. Az intézkedési csomag - amelyről az elmúlt hetekben több ötpárti és szakértői egyeztetést is tartottak - egyik lényegi eleme, hogy az eddigi Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ nemzetbiztonsági szolgálatként, Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) néven működik majd tovább.
A javaslat rendelkezik a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozásáról is. A rendőrségről szóló törvény módosításai között kiterjesztik a terrorizmust elhárító szerv feladatkörét is, így a Terrorelhárítási Központ (TEK) a személyvédelmen túl létesítményvédelmi feladatok ellátására is jogosult lesz.
Kövér László házelnök a parlament nemzetbiztonsági bizottságát jelölte ki a részletes vita lefolytatására. Az Országgyűlés plenáris ülésén szerdán kerül napirendre a javaslat.
A honvédelmi bizottság eredetileg csak egységes szerkezetben szavazott volna a javaslatról. A bizottság hétfői ülésén viszont Vadai Ágnes DK -s politikus azt indítványozta, hogy a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium képviselőivel együtt az ő bizottságuk is részletesen, "paragrafusról-paragrafusra" vitassa meg a javaslatcsomagot. A DK-s képviselő ezt azzal indokolta, hogy a csomagnak több, a honvédséget és rendőrséget érintő része is van. Példaként említette, hogy a javaslat szerint a TEK objektumvédelmet is elfog látni. Kiemelte továbbá, hogy az újonnan felálló TIBEK sem csak terrorelhárítással, titkosszolgálati tevékenységgel, hanem szervezett bűnözéssel kapcsolatos tevékenységgel is foglalkozni fog. Ezen felül Vadai Ágnes hangsúlyozta: az új titkosszolgálat a magyar állampolgárok adatait is kezelheti, ami szabadságjogokat érintő kérdés, ezért szükséges, hogy a "lehető legnagyobb nyilvánosság előtt" vitassák meg a terrorellenes javaslatokat.
Firtl Mátyás KDNP-s képviselő felhívta a figyelmet, hogy a BM terrorellenes javaslatcsomagjáról az elmúlt időszakban többfordulós ötpárti egyeztetést tartottak. A testület alelnöke ugyanakkor elismerte, hogy a javaslatcsomag valóban több honvédelmi és rendészeti kérdést tartalmaz, így megígérte, hogy a testület elnökének és Kövér László házelnöknek is jelzi a felvetést. Ennek nyomán lehetőség lesz rá, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága is rövidesen részletesen megvitassa a csomagot - tette hozzá
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


