És mégis mozog...
Kisebb földrengés volt Zalában
A hét kilométeres mélységben 7 óra 54 perckor bekövetkezett földrengés ereje a Richter-skála szerint 2,8-as erősségű volt.
2016.04.25 10:13MTIKisebb földrengés volt hétfő reggel Zala megyében, a Nagykanizsához közeli Sand térségében, de károk nem keletkeztek - közölte az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
A közlemény szerint a hét kilométeres mélységben 7 óra 54 perckor bekövetkezett földrengés ereje a Richter-skála szerint 2,8-as erősségű volt.
Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta: károk nem keletkeztek, egyetlen bejelentés sem érkezett a földrengést követően.
Hábli Nándor, Sand (független) polgármestere az MTI megkeresésére közölte: a településen a legtöbben nem is érzékelték a rengést.
Hozzátette, hogy a polgármesteri hivatalban bent lévő dolgozók sem nagyon vették észre a történteket. Volt, aki egy mélyről jövő dübörgést érzékelt, de ez is talán csak néhány másodpercig tartott, mást nem tapasztaltak, és a település lakói közül sem jelzett senki károkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06