Bűnügy
Elraboltak és prostitúcióra kényszerítettek egy lányt, fegyházra ítélték őket
A pár 2013 júliusában felfigyelt egy fiatal lányra a miskolci Búza téren. A nő egy kicsit beszélgetett vele, majd a karjánál fogva a kocsijukba ültette, ahol a férfi többször megütötte, hogy "nyugton maradjon". A vádlottak úgy gondolták, a lány kereshetne nekik egy kis eurót külföldön prostitúcióval.
2016.04.15 15:16MTIHat év négy hónap, illetve négy év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék pénteken első fokon egy férfit és volt élettársát, mert 2013-ban betuszkoltak az autójukba egy általuk nem is ismert lányt, hogy prostitúcióra kényszerítsék Kassán - tájékoztatta a törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
Csillám Katalin közölte: a 43 éves férfit társtettesként, a 36 éves nőt társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett emberkereskedelemben és szexuális kényszerítésben mondta ki bűnösnek a törvényszék.
A szóvivő ismertette: a pár 2013 júliusában felfigyelt egy fiatal lányra a miskolci Búza téren. A nő egy kicsit beszélgetett vele, majd a karjánál fogva a kocsijukba ültette, ahol a férfi többször megütötte, hogy "nyugton maradjon". A vádlottak úgy gondolták, a lány kereshetne nekik egy kis eurót külföldön prostitúcióval.
Egy Sajó-parti részen a férfi közösülésre kényszerítette a lányt. Ezután hazavitték magukhoz, közölték vele, hogy náluk marad, prostituált lesz és a gyermekeikre is vigyázni fog.
A sértett látszólag beletörődött ebbe, és - a másodrendű vádlottal együtt - a kassai vasútállomás közelében kínálta magát. Be is szállt az első "kuncsaft" autójába, de megszökött tőle, és segítséget kért a szlovák hatóságoktól.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


