Adatvédelem
Elrendelték a Kiss László-ítélet iratainak átmeneti zárolását
Az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke elrendelte a Kiss László-ügy ítéleti iratainak zárolását.
2016.04.11 16:40MTIPéterfalvi Attila, a NAIH elnöke arra emlékeztetett hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében: pénteken a hivatal tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy eljárást folytat Kiss László, az úszók napokban lemondott szövetségi kapitánya ítéletének nyilvánosságra hozatala ügyében. A NAIH elnöke szerint a vizsgálat során több kérdés tisztázása is szükséges annak megállapítása érdekében, hogy a személyes adatok védelméhez fűződő jogot ki és mennyiben sértette meg.
A sajtóban megjelent információk és a hozzá érkezett megkeresés alapján a NAIH azt tapasztalta, hogy az illetékes levéltár kezelésében levő ítéletbe és a hozzá kapcsolódó egyéb iratokba újságírók és mások is be szeretnének tekinteni, illetve egyes adatkezelők a már rendelkezésre álló ítéletet fel kívánják használni a tájékoztatási tevékenységük során - írta hétfőn Péterfalvi Attila.
Hozzátette: tekintettel az eset jogi megítélésének összetettségére, a bűncselekmény áldozatának jogaira és más érintettek személyes adatainak védelmére, az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében elrendelte az ítélet zárolását.
A NAIH "ideiglenes biztosítási intézkedést visszavonó, illetve az ügy érdemében hozott döntéséig az adatkezelők az ítéletet nem használhatják fel a tevékenységük során, harmadik személyek számára nem biztosíthatnak hozzáférést, továbbá harmadik személy arról másolatot nem készíthet".
Kiss Lászlóról kedden a privatkopo.hu internetes portál azt írta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. A 75 éves szakember csütörtökön a magyar sport érdekeire, valamint a támadás folytán megrendült egészségi állapotára hivatkozva lemondott szövetségi kapitányi tisztségéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


