Felsőoktatás
Virtuális állásbörzét rendez az ELTE
Ismét megrendezik az ELTE virtuális állásbörzéjét, amely hétfőn reggel 10 órakor "nyitja meg kapuit" és most először egy teljes hétig, azaz vasárnap 18 óráig várja az álláskeresőket.
2016.04.10 00:30MTIA felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közlése szerint a közel félszáz stand között böngészve nemcsak karrierlehetőségeket, gyakornoki pozíciókat találhatnak az érdeklődők, hanem a legaktívabbak esélyt kapnak a fődíj, egy e-book olvasó elnyerésére is.
A virtuális állásbörze olyan, mint bármelyik állásbörze - annyi különbséggel, hogy nem szükséges fizikailag megjelenni a kiállítótérben, hanem az érdeklődők otthonról, egy kényelmes fotelből, utazás közben, vagy akár két előadás közti szünetben keresgélhetnek a pozíciók között - írták, hozzátéve: az év közben is működő allasborze.elte.hu oldal erre az egy hétre standokkal telik meg, melyeknél le lehet tölteni a Börzére regisztráló cégek és partnerek álláskeresőknek releváns céginformációit is.
Az oldal használata teljesen ingyenes, csak regisztrációhoz kötött. Idén olyan neves cégek várják a jelentkezőket, mint a Deloitte, az EY, a Tigra, a Loxon vagy az Ericsson. Az internetes rendezvény fő célja, hogy aktív, személyes párbeszéden alapuló kapcsolatot létesítsen a munkáltatók és az álláskeresők között. Tavaly több mint hatszáz hallgató használta a felületet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


