Nemierőszak-botrány
Lemondott úszókapitányi tisztéről Kiss László
Lemondott Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya.
2016.04.07 17:25MTI
MTI Soós Lajos
A szakember csütörtöki közleményében tudatta elhatározását az MTI-vel.
"A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről" - írta Kiss László.
A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál azt írta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.
Ugyanakkor szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság egyformán változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.
"...az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el"
Közleményében Kiss úgy fogalmazott, hogy "1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam". Tudatta egyszersmind, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is.
"Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el" - hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: "idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette".
"Én ugyanaz az ember vagyok, mint aki egy héttel vagy 50 évvel ezelőtt voltam! Világéletemben tisztességesen, a munkámért és ezáltal a magyar sportért éltem" - írta. "Az elmúlt napokban számtalan helyről kaptam megerősítést és bizalmat, melyet őszintén köszönök azoknak, akik nemcsak a jóban, hanem a rosszban is kitartottak és kiálltak mellettem" - tette hozzá.
"Szembesülnöm kellett azonban azzal" - folytatódik a közlemény -, "hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket. Jelenleg nem vizsgálom, hogy kinek és miért állhatott érdekében személyem ilyen fokú lejáratása és a korabeli híradásokban már közzétett esemény ismételt felelevenítése."
Kiss László kitért rá, hogy kapitányi tevékenységét eredetileg is csak a 2016-os riói olimpiai játékokig kívánta ellátni. Úgy gondolja azonban, hogy a jelen körülmények között - személye megosztó voltára tekintettel - nem tud hasznára lenni sem a magyar úszóválogatottnak, sem pedig az olimpiai csapatnak.
"Fentiekre tekintettel úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről. A Magyar Olimpiai Csapatnak sok sikert kívánok a riói olimpiai játékokra!" - zárta sorait a szakember.
Közben hírportálok tudósítása szerint Kiss László lemondott tiszteletbeli százhalombattai alpolgármesteri tisztéről is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


