Oktatás
Polgári engedetlenséget hirdetett a Tanítanék mozgalom március 30-ára
Meghirdette a korábban kilátásba helyezett polgári engedetlenséget március 30-a délelőttre, egyórás időtartamra, a Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója csütörtökön Budapesten.
2016.03.24 13:20MTI
MTI/Koszticsák Szilárd
Az igazgató újságírók előtt emlékeztetett, a március 15-i demonstrációjukon felszólították a kormányfőt és az államfőt, hogy kérjenek bocsánatot "az elmúlt hat évben megalázott pedagógusoktól", de a bocsánatkérés nem érkezett meg szerda éjfélig. Nem történt előrelépés a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának ügyében sem - jelezte.
Azt kérik, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének szeptembertől. Példaként hozta az érettségi rendszer átalakítását, hogy a diákok azokból a tárgyakból és úgy tehessen vizsgát, ahogy a tanulmányaikat megkezdték. Problémaként jelölte meg a mindennapos testnevelést is.
Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom képviselője elmondta: az akció alatt nem lesznek ellátatlanok, vagy felügyelet nélkül a gyerekek. Szeretnék, ha azok a szülők, akik támogatják a követeléseket, elmennének az iskolákhoz és azt az egy órát a tanárokkal töltenék, megismerve a követeléseiket. Azt javasolta, aki nem tud elmenni, akár fényes nappal is nyissa ki esernyőjét, viseljen kockás inget, akasszon ki kockás zászlót az ablakba. Hosszú távon új oktatáspolitikára van szükség, és szerinte a pedagógusok gúzsba vannak kötve a sztrájktörvény előírásai miatt. Arról, hogy egy későbbi akció érintheti-e az érettségit, azt mondta: nem szeretnék a vizsgákat "bántani", ők tanárok, és szeretnek tanítani.
Pilz Olivér, a tiltakozásokat elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára elmondta: a mozgalom felmérése szerint eddig mintegy 80 iskola jelezte csatlakozását az akcióhoz. Náluk a fenti egy óra alatt a pedagógusok egy része kivonul az iskola épülete elé, másik részük a csatlakozó szülőkkel az iskolával szemben lévő szobornál lévő parkot teszi rendbe, s az egy óra leteltével közösen fát is ültetnek majd. Közölte: azt várják, hogy végre tárgyalóasztalhoz tudjanak ülni, és elinduljanak az oktatási rendszer javítását célzó tárgyalások.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tervezett megszüntetésére Pilz Olivér úgy reagált: szerinte az volt a célja a kormánynak, hogy a tiltakozók társadalmi támogatottságából "faragjon". A lényeg az lenne, hogy az iskolák kapják vissza autonómiájukat, megfelelő finanszírozással működjön a fenntartó, és a mostani centralizált rendszert lebontsák. Megjegyezte: már folynak tárgyalások egy későbbi akcióról, de részleteket nem kívánt elárulni.
MTI/Koszticsák Szilárd
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


