Brüsszeli robbantások
Szijjártó szólt, hogy aki teheti, ne utazzon Brüsszelbe!
Még a szerdai kormányzati delegációs utakat is lemondták.
2016.03.22 19:59MTISzijjártó Péter szerint aki teheti, ne utazzon Brüsszelbe, mert a helyzet rendkívül súlyos. A külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten azt is elmondta, hogy a reggeli brüsszeli robbantásokban megsérült két magyar állampolgár állapota stabil.
A tárcavezető a brüsszeli állapotokról azt mondta, több helyszínen találtak gyanús csomagokat, a tömegközlekedést leállították, rendőri akciók vannak folyamatban, ezért nem ajánlott az utazás. Hozzátette, a szerdai kormányzati delegációs utakat is lemondták.
Elmondta még, hogy a két magyar sérült közül az egyik a metróállomáson volt, amikor a robbanás történt; a délutáni órákban belső vérzés miatt meg kellett műteni, állapotát stabilizálták. A férfi az unió melletti állandó magyar képviseleten dolgozik, feleségével kapcsolatban vannak. A másik sérült, aki egy helyi cég alkalmazottja, a repülőtéren volt, csonttörést szenvedett, megoperálták, felépül - tájékoztatott Szijjártó Péter.
Közlése szerint a reggeli órákban a repülőtérre érkező budapesti járat utasait Zaventem környéki településekre szállították, az utasok között 18-an hivatalos kormányzati delegáció tagjaként munkacsoportok üléseire mentek volna a belga fővárosba.
A nagykövetség konzuli részlege egész éjszaka ügyeletet tart, Szijjártó Péter elmondása szerint már eddig is sokan keresték fel őket, de azt kérte, jelentkezzen a nagykövetségen, akinek információra vagy segítségre van szüksége.
A támadásokkal kapcsolatban elmondta, 34 halálos áldozatról tudnak, a sérültek száma száz és kétszáz között van.
A miniszter szerint figyelembe véve a párizsi és törökországi támadássorozatot is, mindenki számára világossá kell válnia: nem az a válasz erre, hogy "még jobban kitárjuk a kapuinkat", hanem az, hogy "megvédjük magunkat", és megszűnik az az "eszetlen politika", amely egyre több embert ellenőrizetlenül Európába enged. Minél többen jönnek, annál nagyobb a veszély - tette hozzá.
Kérdésre válaszolva közölte továbbá, fokozni kell a harcot az Iszlám Állam ellen, mert csak az erőből értenek. Amíg nem érnek el áttörést a terrorszervezet ellen, addig a brüsszelihez hasonló eseményekre számítani kell - tette hozzá Szijjártó Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


