Közoktatás
Rétvári: Megszűnik a Klik
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára bejelentette, a Klik teljesen meg fog szűnni a nyáron.
2016.03.22 08:01ma.huAz ATV Start reggeli műsorában az államtitkár elmondta, a tavaszi ülésszakon egy új szabályozást alakítanak ki, hogy szeptemberre teljesen kialakuljon egy olyan új rendszer, amely sokkal kevésbbé lesz központosított.
A pedagógusok már hosszú hetek, hónapok óta tiltakozik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működése ellen, legutóbb március 15-én a Kossuth téren több tízezer tanár fejezte ki ellenérzését az oktatás központi irányítása ellen.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ eredetileg azért jött létre 2013-ban, hogy a bizonytalan önkormányzati finanszírozás helyett az iskolák stabil működését, az oktató-nevelői munka nyugodt feltételeit, a diákok zavartalan oktatását garantálja. A pedagógustársadalom tiltakozása eredményeképpen azonban a kormány kilátásba helyezte a szervezet átalakítását, illetve megszüntetését.
Balog Zoltán február elején egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár távozik posztjáról , helyére Palkovics László felsőoktatási államtitkár kerül. Február végén a Klik vezetőjét is lecserélték, Hanesz József helyére Pölöskei Gáborné, Áder János államfő húga került.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


