Beruházás
Félmilliárdból újították fel a Tündérpalotát Budapesten
A felújítás során korszerű lámpatesteket, hatékonyabb fűtési rendszert és napelemeket telepítettek, kicserélték az ajtókat és az ablakokat.
2016.03.20 22:30MTI- Befejeződött a Tündérpalota több mint félmilliárd forintos energetikai felújítása Budapesten, a Könyves Kálmán körúti egykori tisztviselőtelepi főgimnázium a külsejében is megújult - közölte a műemléki épületet kezelő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI).
A beruházás a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében, több mint 512 millió forintos támogatásából valósult meg.
A közlemény szerint a felújítás során korszerű lámpatesteket, hatékonyabb fűtési rendszert és napelemeket telepítettek, kicserélték az ajtókat és az ablakokat, valamint - a műemléki szempontokat figyelembe véve - egy speciális, Magyarországon még kevéssé ismert technológia segítségével leszigetelték az épületet. Hozzátették, a leginkább szembetűnő változás az eddig a háborús események nyomait is magukon hordozó, már-már életveszélyesen omladozó, vadszőlővel befutott homlokzati falakon tapasztalható: a helyreállított vakolatra egy nanokerámia réteget vittek fel.
A felújítás eredményeként várhatóan évente több mint 35 millió forintot takarít meg az energiaköltségeken az üzemeltető.
Az OFI a Tündérpalota felújítására még 2013-ban nyújtott be pályázatot, a munkálatok a múlt év második felében kezdődtek el, úgy, hogy közben az épületben három múzeumi egység és az Országos Pedagógiai Könyvtár is működött - írták.
Az oktatáskutató intézet kitért arra, hogy 2014-ben pályázatot nyújtottak be a Norvég Alap városi épített örökség megőrzését támogató kiírására, pozitív döntés esetén felújíthatják az épület klasszikus téglakerítését és parkját, valamint egyes épületrestaurátori munkálatokat is elvégezhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


