Illegális bevándorlás
Kovács Zoltán: soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás a kvótáról
Bár nagyon fontos eredmény a pénteken az unió és Törökország között megszületett egyezmény, de a migrációs válság nem ért véget, és a kötelező betelepítési kvóta továbbra is veszélyt jelent.
2016.03.19 15:25MTISoha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás a menekültek szétosztását szabályozó kvótáról, mint most, a pénteki EU-török-csúcs után - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szombaton az MTI-nek.
A szóvivő közölte: bár nagyon fontos eredmény a pénteken az unió és Törökország között megszületett egyezmény, de a migrációs válság nem ért véget, és a kötelező betelepítési kvóta továbbra is veszélyt jelent.
A megállapodás is egyértelművé teszi, hogy az unió vezetői továbbra is a kötelező betelepítésben látják a válság megoldását - tette hozzá.
"Magyarország továbbra is határozottan elutasít minden olyan elképzelést, amely ilyen betelepítésre, főként kötelező kvótára vonatkozna és ragaszkodunk ahhoz, hogy minden tagország maga dönthesse el, hogy enged-e migránsokat a területére vagy sem" - hangsúlyozta.
A szavazatukkal a magyar polgárok segíthetnek a kormánynak abban is, hogy következetesen képviselhesse álláspontját a kérdésben - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


