Bíróság
Elítélték az M3-ason súlyos balesetet okozó ukrán sofőrt
Egy év hat hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt az ukrán sofőrt, aki súlyos közlekedési balesetet okozott az M3-as autópályán szerdán.
2016.03.11 13:42MTIA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője, Szilágyi László elmondta, hogy a bíróság két évre az autóbusz-vezetéstől is eltiltotta a vádlottat, valamint kötelezte csaknem 160 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is. Az elsőfokú ítélet jogerős.
Az ukrán férfi szerdára virradó éjjel az M3-as autópálya nyíregyházi szakaszán autóbuszával nekiütközött egy előtte haladó román személygépkocsinak.
Az autóban öten utaztak, ketten közülük súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. Az autóbusz húsz utasa közül senki nem sérült meg.
A bíróság megállapítása szerint a buszvezető a ködös időben figyelmetlenül vezette járművét, ezért későn észlelte a vele azonos irányban haladó gépkocsit. A sofőrt, aki a felelősségét elismerte, a rendőrség a baleset helyszínén őrizetbe vette, a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség pedig közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt pénteken már bíróság elé állította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


