Bíróság
Náci jelkép használata miatt marasztaltak el egy férfit Székesfehérváron
A férfi február 6-án a városban tartott "Becsület napja" elnevezésű rendezvényen SS-jelzéssel ellátott kabátot viselt. Ebben a ruházatban a menet elején haladt a város Fő utcáján.
2016.03.10 13:55MTIÖnkényuralmi jelkép használatának vétségében bűnösnek mondta ki és egy évre próbára bocsátotta a székesfehérvári járásbíróság csütörtökön egy férfit, aki február 6-án a városban tartott "Becsület napja" elnevezésű rendezvényen SS-jelzéssel ellátott kabátot viselt. A határozat a vádlott és az ügyész tudomásul vette, a védő fellebbezett ellene.
A Székesfehérvári Törvényszék az MTI-vel azt közölte: a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség állította bíróság elé a büntetlen előéletű vádlottat. A nyomozók február 12-én fogták el a férfit, aki ezután beismerő vallomást tett.
A rendezvényen a vádlott a második világháborúban a náci német hadseregben rendszeresített kabátot viselt, amelynek gallérja jobb oldalán az önkényuralmi jelképnek minősülő SS-jelzés volt látható. A férfi ebben a ruházatban a menet elején haladt a város Fő utcáján.
A vádlott cselekménye alkalmas volt a köznyugalom megzavarására, a rendőrséghez számos, a rendezvényt kifogásoló - bejelentés érkezett - tették hozzá. A Székesfehérvári Egyházmegye és az önkormányzat is elhatárolódott a megmozdulástól. A város közgyűlése később határozatban utasította vissza, hogy "szélsőséges és gyűlöletkeltő" rendezvények helyszíne legyen a település.
Az MSZP feljelentést tett a "Székesfehérváron csoportosan elkövetett bűncselekmény" ügyében. A Demokratikus Koalíció városi szervezete mélyen elítélte "azt a gyalázatot", amelynek Székesfehérvár otthont adott. Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt ügyvivője és Vajnai Attila, az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 elnöke szintén feljelentést tett a neonáci szervezetek február 6-ai székesfehérvári rendezvénye miatt. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke levélben jelezte a belügyminiszternek, elfogadhatatlannak tartja, hogy a demokratikus Magyarországon 2016-ban ezt zavartalanul meg lehessen tenni.
Február 6-án, az úgynevezett kitörés napi székesfehérvári megemlékezésen részt vett az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg több tagja is. A szervezők meghívták az eseményre Klaus Grotjahnt, a Waffen SS egykori tagját, aki egészségi állapotára hivatkozva végül nem vett részt a rendezvényen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06