Illegális bevándorlás
Nem mindenkinek tiszta az országos válsághelyzet kihirdetése
Kérdés, mely település van jelenleg közvetlen veszélyben azon a határmenti zónán kívül, ami már egyébként is a korábban kihirdetett, de még érvényes válsághelyzet területére esik.
2016.03.09 13:48MTIA Magyar Liberális Párt (MLP) szerint nem állnak fenn azok a törvényes körülmények, melyek alapján a kormány az egész országra kiterjedő válsághelyzetet hirdethetne ki, vagy ha mégis, akkor annak tényét eltitkolják.
Az MLP az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy az országos válsághelyzet kihirdetésének egyik feltétele a menekültek számához kötődik, de jelenleg nem érkezik annyi ember Magyarországra, hogy ez a feltétel teljesülne, a másik feltételt pedig a tranzitzónákban tartózkodók létszáma határozza meg, de jelenleg ez sem éri el a törvényben rögzített mértéket.
Véleményük szerint így csak a harmadik feltétel jöhet szóba, ami nem más, mint hogy "olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény alakult ki, amely valamely település közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti".
A Liberálisok szerint a kormánynak kötelessége feltárni, hogy mi a válsághelyzet elrendelésének konkrét indoka, azaz mely település van jelenleg közvetlen veszélyben azon a határmenti zónán kívül, ami már egyébként is a korábban kihirdetett, de még érvényes válsághelyzet területére esik.
Együtt: Orbán folytatja a félelemkeltést
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint Orbán Viktor miniszterelnök ahelyett, hogy elősegítené a közös európai megoldás megteremtését, folytatja a félelemkeltést menekültügyben.
A migrációs válsághelyzet kihirdetésére reagáló - az MTI-hez szerdán eljuttatott - közleményében az ellenzéki párt úgy fogalmaz, hogy a Fidesz a válsághelyzet kihirdetésével "a tavaly megkezdett gyűlöletkampányával kijelölt úton halad tovább", amely nem teremt biztonságot a többségi társadalom számára, nem szolidáris a többi uniós tagállammal, a menedékkérőkkel szemben pedig embertelen. A Fidesz gyűlöletkampánya a félelem és a csökkenő biztonság terve, ami kizárólag Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekét szolgálja - írták.
Hozzátették: az Együtt elutasítja a háborús riogatást, és olyan közös európai megoldás megteremtését sürgeti, amely a többségi társadalom számára biztonságos, a menedékkérőkkel pedig emberséges.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


