Oktatásügy
Köznevelési kerekasztal: szükség van állami intézményfenntartóra
Egyetértés mutatkozott a köznevelési kerekasztal keddi ülésén abban, hogy a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra.
2016.03.08 15:04MTIPalkovics László oktatási államtitkár a kerekasztal keddi budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: megkezdték az intézményfenntartó július 1-i átalakításával összefüggő kérdések megbeszélését. Jelezte, hogy délután megtárgyalják a civil közoktatási platform 12 pontos követelését is. Az államtitkár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének követeléseiről azt mondta: meg fogják vizsgálni a tömörülés felvetéseit is.
Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ új vezetője arról számolt be, hogy a központ tartozásainak rendezését megkezdték, első ütemben 8,6 milliárdot utaltak át a tankerületeknek, és 90 ezer számlát fizettek ki. Kiemelte: nagyon gyorsan szeretnék a tartozásokat rendezni, ez az alapja a normális működtetés megvalósításának. Hozzátette: következő lépésként pár héten belül keretet kapnak az iskolák, amely a mindennapi működéshez ad számukra mozgásteret. A keretet, ahol kártyarendszer működik, arra utalják, ahol készpénzrendszer van, ott ilyen módon kapják meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


