Brókerbotrány
Vádemelést javasol a rendőrség a Buda-Cash-ügyben
Befejezte a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség a Buda-Cash-ügyben.
2016.03.08 12:08MTI
A rendőrség honlapján azt írták, hogy a Buda-Cash gazdálkodásával kapcsolatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás és a számvitel rendjének befektetési vállalkozás körében elkövetett megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozott tizenegy emberrel szemben.
Az ügyben keletkezett iratokat hétfőn vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek - tették hozzá.
A jegybank 2015. február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. Az ügyben bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) büntetőfeljelentést tett az illetékes rendőr-főkapitányságon. A brókercég tevékenységi engedélyét tavaly március 4-én visszavonta a jegybank, és kezdeményezte annak felszámolását.
Az MNB a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy bank engedélyét is visszavonta a múlt év márciusában, ezeknél szintén megindult a felszámolás.
A jegybank vizsgálata szerint a brókerház körülbelül 30 milliárd forinttal károsíthatta meg saját ügyfeleit, ezenfelül a DRB bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek vagyonának egy részét is eltüntette, mintegy 60-65 milliárd forintnyi értékpapírral nem tud elszámolni a kisbankokkal szemben.
A Fővárosi Törvényszék 2015. március 11-én az ügyben három embert előzetes letartóztatásba helyezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06