Diplomácia
Szijjártó: Görögország fittyet hány a közös szabályokra
"Senki sem gondolhatja komolyan, hogy Európa jövőjét olyan agresszív emberekkel akarnánk építeni, akik rendőrökre támadnak, és kerítéseket döntögetnek".
2016.03.05 13:37MTIMíg Magyarország a schengeni előírásoknak megfelelően megvédi a saját és egyben a schengeni zóna külső határát, Görögország "fittyet hány a közös szabályokra, és engedi, hogy azonosítatlan illegális bevándorlók tömegei haladjanak Európa belseje felé" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
Szijjártó Péter Alekszisz Ciprasz görög kormányfőnek a Bild című német lapban szombaton megjelent kijelentésére reagált.
A görög miniszterelnök azt mondta: nem fél attól, hogy kizárnák Görögországot a Schengen-térségből, mert - mint fogalmazott - "mi Európa alapértékeit védjük!". Hozzátette: a végén azok szigetelődnek el, akik most szögesdrótot húznak fel, "erőszakkal elűzik a menekülteket, és várrá változtatják országukat". Ciprasz arról is beszélt, hogy Angela Merkel német kancellár a menekültválságban "emberséges hozzáállás mellett döntött és bebizonyította vezető szerepét". A görög kormányfő szerint, ha a kancellár úgy viselkedett volna mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, "akkor Európa már régen széthasadt és ezzel csődöt mondott volna".
Szijjártó Péter erre reagálva tragikomikusnak nevezte, hogy a görög miniszterelnök szolidaritásról beszél, mert - mint fogalmazott - "milyen szolidaritás, hogy Görögország napi több ezer illegális bevándorlót hord rá Európára?!". Kiemelte: "senki sem gondolhatja komolyan, hogy Európa jövőjét olyan agresszív emberekkel akarnánk építeni, akik rendőrökre támadnak, és kerítéseket döntögetnek".
Az Európai Unió a szerződések betartásának kultúrájára épült - jegyezte meg a külügyminiszter, kiemelve: "az jelenti az unió alapértékét, fundamentumát, hogy a közösen elfogadott szabályokat mindenki betartja".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


