Illegális bevándorlás
Orbán Viktor köszönetet mondott Horst Seehofernek a megértésért
Köszöni, hogy Bajorország megértéssel, negatív előítéletek nélkül fogadta Magyarország nehézségeit, amelyeket a migránsválság okozott.
2016.03.04 14:04MTI
MTI Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor ezt a Horst Seehoferrel folytatott budapesti tárgyalása után mondta. A közös sajtótájékoztatón a megbeszélést úgy kommentálta: "nem Angela Merkel ellen gyűltünk össze", "nem azért jöttünk össze, hogy gyengítsük a német kormányt".
Magyarország erős német kormányban, erős német kancellárban érdekelt - hangsúlyozta
Orbán: egy török megállapodás nem pótolhatja a határvédelmet
Orbán Viktor fontosnak tartja, hogy az Európai Unió megállapodjon Törökországgal a migránsválság ügyében, de a magyar álláspont szerint a megegyezés a törökökkel nem pótolhatja "a saját határaink önerőből történő megvédésének képességét".
A kormányfő ezt a Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel közös pénteki budapesti sajtótájékoztatón mondta, ahol a hétfőn esedékes EU-Törökország-csúcstalálkozóról kérdezték.
Orbán Viktor azt is mondta, tudja, hogy a törökökkel való megállapodás "pénzbe fog kerülni", de Magyarország vállalja a törököknek adandó összeg rá eső részét. Megerősítette továbbá, hogy Magyarország a migráció mértékét illetően a nullát tartja optimálisnak, ezért semmilyen olyan megállapodást nem támogat, amely alapján Magyarországra szállítanának át migránsokat Törökországból.
A kormányfő kiállt az európai uniós szerződések betartásának fontossága mellett is, meggyőződése ugyanis: ha megengedik, hogy "a szerződések be nem tartásának kultúrája" tovább terjedjen, "azzal megássuk Európa sírját".
Remélhetőleg sikeres lesz a hétfői EU-török csúcs
Horst Seehofer hangsúlyozta: a migránsok számát hosszú távon kellene csökkenteni, korlátozni, és ehhez meg kellene állítani a migránsáradatot az EU külső határain. Amíg ezt nem sikerül elérni, Bajorország támogatja a szigorú nemzeti ellenőrzéseket - közölte.
Hozzátette: ezt az álláspontot képviselték eddig is, és teszik a jövőben is. A bajor miniszterelnök kiemelte: a cél az, hogy ellenőrizhető szabályokat állítsanak fel a bevándorláshoz, olyan rendszert alakítsanak ki, amely működőképes, amelyre mi és a bevándorlók is hagyatkozhatunk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


