Tavaly novemberben történt a baleset
Vádat emeltek a halálos tömegszerencsétlenséget okozó román sofőr ellen
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a román férfival szemben, aki tavaly november 14-én halálos tömegszerencsétlenséget okozott Pusztaszeren.
2016.03.01 10:24MTISzanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, hogy a házi őrizetben lévő férfit az ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.
A vádirat szerint a 14 utast szállító kisbuszt vezető férfi Pusztaszer főutcáján mintegy 70 kilométer/órás sebességgel közelített meg egy útkereszteződést, amelynek a veszélyességét a táblákon kívül útfestés is jelezte. A sofőr már csak féktávon belül vette észre, hogy az elsőbbségadás kötelező táblával védett úton egy személyautó közeledik és összeütköztek. Mindkét jármű árokba hajtott, a személygépkocsi villanyoszlopnak csapódott, a kisbusz átfordult a tetején.
A személyautót vezető csongrádi asszony a helyszínen életét vesztette, a kisbusz utasai közül ketten súlyosan, tizenegyen - a vádlotthoz hasonlóan - könnyebben megsérültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


