Időközi választás
Salgótarjánban, Emődön és Kisrécsén választanak polgármestert vasárnap
A nógrádi megyeszékhelyen a 2014-ben megválasztott Dóra Ottó (MSZP) novemberi halála miatt kellett időközi polgármester-választást kiírni.
2016.02.26 09:04MTIHárom településen, Salgótarjánban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön és a Zala megyei Kisrécsén tartanak vasárnap időközi polgármester-választást vasárnap; utóbbi két helyen önkormányzati képviselő-testületet is választhatnak a helyiek.
A nógrádi megyeszékhelyen a 2014-ben megválasztott Dóra Ottó (MSZP) novemberi halála miatt kellett időközi polgármester-választást kiírni. A választáson négy jelölt indul: Fekete Zsolt (MSZP, DK, Tarjáni Városlakó Egyesület), Hulitka István (Jobbik), Simon Tibor (Fidesz-KDNP) és Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt).
A város 31 ezer választásra jogosult lakója 40 szavazókörben adhatja le voksait.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön azért kell időközi választást tartani, mert a képviselő-testület tavaly novemberben feloszlatta magát. A polgármesteri posztért három független jelölt indul: Havas István, Pocsai Enikő korábbi polgármester és Fekete Tibor. A nyolc képviselő-testületi helyért huszonheten indulnak. A település választói névjegyzékében 4122-en szerepelnek.
A Zala megyei Kisrécsén ugyancsak azért kell időközi választást tartani, mert a képviselő-testület novemberben feloszlatta magát. A polgármesteri posztért újraindul az eddigi települési vezető, a független Tóth Lucia, új jelöltként pedig a Magyar Munkáspárt támogatottjaként Fehérvári Zsolt. A négy képviselői helyért hat független jelölt indul, egyikük sem volt tagja a távozó testületnek. A településen 159 választópolgár szavazhat vasárnap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


