Konkrét ügyek
Gyermekbántalmazásokat vizsgáló munkacsoportot alakítottak az Emmiben
Szigetszentmiklóson a szülők súlyosan elhanyagolták gyermekeiket, vagy Kislétán a szülők embertelen körülmények között bezárva tartottak egy 11 éves gyermeket.
2016.02.25 20:47MTIGyermekeink biztonságáért elnevezéssel munkacsoportot alakítottak csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi); a testület azt vizsgálja, hogy a jogszabályoknak és a szakmai előírásoknak megfelelően jártak-e el a gyermekbántalmazási és -elhanyagolási ügyekben, a megelőzésben, valamint a gyermekek veszélyeztetettségének megszüntetésében.
A szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság csütörtökön az MTI-vel azt is közölte, hogy a munkacsoportjának tagjai közé tartozik mások mellett az alapvető jogok biztosa, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, az országos rendőrfőkapitány és több minisztérium képviselője.
A munkacsoport már lezárt eseteket vizsgál, és az elemzés eredményeit nyilvánosságra hozza. Hangsúlyozták, a kormány elkötelezett abban, hogy megerősítse a gyermekvédelmi jelzőrendszert.
Czibere Károly államtitkár korábban arról beszélt, a jelzés elmulasztása legalább olyan bántalmazás, mint más típusú gyermekbántalmazás.
Közölték, az alakuló ülésén olyan konkrét ügyeket mutattak be, amelyek nagy vihart kavartak az elmúlt években, a társadalom egészét megrázták. Ilyen eset volt, amikor Szigetszentmiklóson a szülők súlyosan elhanyagolták gyermekeiket, vagy amikor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kislétán a szülők embertelen körülmények között bezárva tartottak egy 11 éves gyermeket.
Azt írták: az Emmi minden esetben figyelembe vette az alapvető jogok biztosának ajánlásait, és megtette a szükséges intézkedéseket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


