Közoktatás
Szervező: szolidaritást fejez ki a "Nem leszek suliban" kezdeményezés
A pedagógusok iránti szolidaritás kifejezését szolgálja a Facebookon február 29-re meghirdetett "Nem leszek suliban" kezdeményezés.
2016.02.24 18:03MTIA Facebookon szerveződő eseményen keresztül arra kérik a szülőket, február 29-én ne engedjék a gyerekeiket iskolába. Az esemény oldalán úgy fogalmaztak a mozgalom szervezői, hogy ezt "első figyelmeztetésnek" szánják. Azt írták, "fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy Mi, szülők szeretnénk-e a változást".
Puskás Krisztina ötletgazda kiemelte, jelenleg 24 ezer követője van az eseménynek Facebookon, amit azért indított, mert úgy véli, a jelenlegi oktatási rendszer árt a gyerekeknek, ezért fel kell lépni ellene.
Hozzátette, a kezdeményezés célja azonos a kormány által kezdeményezett köznevelési kerekasztal alternatívájaként a múlt héten létrejött civil közoktatási platform céljaival, jót akarnak a gyerekeknek, ezt pedig az oktatási rendszer megváltoztatásával lehet elérni; egyeztettek érdekvédőkkel és készítettek jogi anyagokat, hogy ha valakit hátrányos megkülönböztetés ér a hiányzás miatt, akkor tudjanak segíteni.
Ercsei Krisztina, a civil közoktatási platform szóvivője kérdésre válaszolva kifejtette, fontosnak tartják a tárgyalást a mindenkori kormánnyal, de - véleménye szerint - a kormány az összes csatornát elvágta, ahol értesülhetne az igényekről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


