Illegális bevándorlás
Vádat emeltek a nagyfai fogolyzendülés ügyében
Fogolyzendülés bűntette miatt vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a tíz idegenrendészeti őrizetessel szemben, aki tavaly ősszel követett el bűncselekményt a nagyfai táborban.
2016.02.23 09:50MTISzanka Ferenc, az ügyészség szóvivője közölte: a vádirat szerint az országhatár tiltott áltépése miatt kiutasításra ítélt és az ennek végrehajtását idegenrendészeti őrizetben Nagyfán váró fogvatartottak elégedetlenek voltak helyzetükkel, és szabad eltávozásban is reménykedtek. Tiltakozásképpen tavaly október 23-án reggel az egyik zárkában nyolc fogvatartott felfeszítette a padlóhoz rögzített emeletes ágyat, majd eltorlaszolta azzal az ajtót. Az őrökkel közölték, hogy szeretnének szabadon távozni és ígéretet kapni helyzetük megoldására, nem fogadtak el ételt és öngyilkossággal is fenyegetőztek.
Az elégedetlenség a fogvatartottak között több zárkára is átterjedt: a zendülők kilenc helyiséget rongáltak meg, betörték az ablakokat, a szektorajtók üvegezését, megrongálták a fűtésrendszert. A zendülés egészen éjjel 11-ig tartott, amikor kiürítették a körletet. A fogvatartottak közül a zárkák megrongálása közben többen könnyebben megsérültek - tudatta a csoportvezető ügyész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06