Illegális bevándorlás
Szijjártó: meglepő, hogy Ausztriában egyáltalán vitatkoznak a szabad munkaerő-áramlásról
Meglepőnek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kurier című osztrák lap hétfői számának adott interjújában, hogy Ausztriában egyáltalán vitatkoznak a munkaerő és a személyek szabad áramlásáról, illetve annak a kelet-európaiakkal szembeni korlátozásáról.
2016.02.22 12:09MTIHangsúlyozta: Magyarországon mindezt úgy értelmezik, hogy Ausztria igent mond a menekültekre, azonban nemet az uniós polgárokra. Szijjártó Péter Werner Muhmnak, az osztrák Munkáskamara (AK) bécsi igazgatójának korábbi javaslatára utalt, miszerint Muhm a személyek szabad áramlását időkorláthoz kötné és behatárolná, valamint azt szorgalmazta, hogy uniós szinten "behúzzák a vészféket" a munkaerőpiac védelme érdekében. Szijjártó Péter szerint ennek értelmében a magyarok nem dolgozhatnának Ausztriában, Werner Faymann kancellár pár hónappal korábban mégis befogadott minden Ausztriába érkező menekültet.
Szijjártó Péter elmondta: Magyarország elsősorban az illegális bevándorlást akarja megakadályozni és biztosítani szeretné a határait. Úgy vélte, idén a nyomás még nagyobb lesz, mivel a menekülést kiváltó okok súlyosbodnak majd.
A magyar kormány tiszteli Angela Merkel német kancellár döntését és más tagállamok döntéseit is, de egyúttal elvárja, hogy mások is tiszteljék az ő döntéseit - jelentette ki a tárcavezető. Szijjártó Péter szerint Európának kárt okoz a tömeges bevándorlás, és gyengíti a kontinenst. "Nem túlzás kijelenteni, hogy Európa jövője a tétje annak, hogy meg tudjuk-e állítani a migrációt" - mondta a miniszter.
Szijjártó kettős mérce alkalmazásának és képmutatásnak nevezte, ha uniós szinten a külső határok védelmét szorgalmazzák, de nem tesznek semmit, azonban bírálják a magyar határbiztosítási intézkedéseket. Emlékeztetett: az osztrák kancellár korábban azt mondta, hogy a magyar eljárás a "kontinens legsötétebb korszakára" emlékezteti. A tárcavezető szerint "európai kancellár így nem viselkedhet".
A menekültek kvóta alapján történő európai elosztása Szijjártó szerint elsősorban az európai jogszabályoknak mond ellent, hiszen elveszi az országok szuverenitásának egy részét, másodsorban a "józan ésszel" is szemben áll, hiszen motiválhatja a menekülteket arra, hogy Európába jöjjenek. Harmadsorban a miniszter szerint a kvóta azért is kivitelezhetetlen, mert nem garantálható, hogy a betelepített menekültek az adott országban maradnak.
Szijjártó Péter egyúttal visszautasította Werner Faymann osztrák kancellár és Matteo Renzi olasz kormányfő felvetését, miszerint csökkenteni kellene a fejlesztésekre szánt uniós támogatásokat azoknak azon országok esetében, amelyek a kvóta ellen vannak. A tárcavezető érvelése szerint a migrációnak és az uniós támogatásoknak nincs köze egymáshoz.
Szijjártó a megoldást az unió külső határainak védelmében, valamint a Szíriával szomszédos országok megsegítésében látja. A miniszter továbbá ahhoz a feltételhez kötné a szegény országok fejlesztésére adott uniós támogatásokat, hogy azok az életfeltételek javítására fordítsák a támogatásokat, hogy az embereknek ne kelljen elhagyniuk országukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
- 6:05 Hadházy Ákos: közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz
- 22:34 NNGYK: nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06